Flór Gábor honlapja

 
 
Otthon Zene Képek Kontakt CD
 
     

Főoldal

Kezdetek, tanulmányok

Kromatikus harmonikán, szaxofonon és gitáron játszom. Tizennégy éves koromban kezdtem ismerkedni a harmonikával, és mint oly sokakra, rám is döntő hatással volt a Volt egyszer egy vadnyugat című film. Első hangszerem egy Hohner Piccolo C volt, melyet hosszas rábeszélés után vásárolt édesanyám a ma már csak emlék budai Skála áruházban. Középiskolai tanulmányaimat a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában végeztem, ahol ebben az időben nagy népszerűségnek örvendő blues zene többekre meghatározó hatással volt (iskolatársam volt Hagyó Béla, osztálytársam Fekete Jenő). Bár szerettem, és ma is szeretem a blues muzsikát, hamar elkezdtem kacsingatni más stílusok, legfőképpen a jazz felé. Ezért először fuvolát tanultam, majd Charlie Parker muzsikájának hatására szaxofonozni kezdtem. Pap József tanár úr tanítványa voltam a Postás Zeneiskolában, aki megalapozta jazz-ismereteimet és zeneelméleti tudásomat is. Aztán egy éjszaka a rádió egyik jazzműsorában hallottam egy hangszeren játszani valakit. Akár egy szaxofon vagy trombita, de valahogy hangszínben mégsem az volt. Toots Thielemans volt a művész, aki ezen a hangszeren, a kromatikus harmonikán játszott, és aki a továbbiakban meghatározta zenei tanulmányaimat: elkezdtem kromatikus harmonikán tanulni, majd játszani. Leginkább jazzt játszottam, játszom.